A 30-as generáció egyre több tagja él úgy, mint a 20 évesek. Ha ez a szám növekszik, akkor valóban eljöhet az az idő, amikor a 30 lesz az új 20, vagy csak áltatjuk önmagunkat?  Mit jelentenek számunkra a számok, ha életkort jeleznek? Városi legendák, XXI. századi mítoszok, vagy valóban annyi idősek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat?

Amikor még minden lehetséges…

Huszonévesnek lenni jó dolog: a felnőttséggel járó előnyök előnyös kombinációja a kötelességek és felelősségvállalás mérsékelt szintjével. Még csak önmagunknak, önmagunkért tartozunk felelősséggel. Egy ébren töltött éjszaka még a buliról szól, nem a gyermeksírásról, de a már senki nem szól bele, ha másnap délig ágyban maradunk. Huszonévesen még minden lehetséges, még minden megtörténhet. Pszichológiai szempontból a húszas évek az önismeret, a kísérletezés, az útkeresés időszaka – akár a magánélet, akár a munka területét nézzük. A harmadik X környéke ellenben már az elköteleződés és a felelősségvállalás, a felnőtt élet egy más minőségének kezdete lenne…elvileg! Úgy tűnik azonban, hogy egyre több fiatal számára egyre kevésbé vonzó a felnőtti lét. Lássuk miért?

Miért jó felnőttnek lenni? Miért? Jó felnőttnek lenni?

Sok fiatal életéből hiányzik a vonzó felnőtt minta. A jelenlegi 20-as, 30-as generáció tagjai közül jó néhányan már csonka családban nőttek fel, de természetesen nemcsak erről van szó. Sokak szemében a felnőtt kor egyre erőteljesebben kapcsolódik össze kilátástalan egzisztenciális helyzettel, hitelekkel és szorongásokkal, agyonhajszolt, túlterhelt és feszült középkorú emberek képével, vagy éppen konfliktusokkal terhelt párkapcsolatok nem túl csábító víziójával. A kortárs csoport tagjai sem jelentenek vonzó, pozitív mintát, hisz közülük sokan szintén nem léptek át a klasszikusan értelmezett felnőtt korba, aki pedig igen, az gyakran ezzel együtt kimarad a társasági életből.

Változnak az elvárások!

Míg régebben egy 25 éves hajadon már vénlánynak számított, ma már az okoz megdöbbenést, ha valaki 25 éves kora előtt házasodik meg. A gyermekvállalás is kitolódott, az elmúlt néhány évtizedben közel 5 évvel lett magasabb az első gyermeküket szülő nők átlagéletkora. A szülők többsége is elfogadta, hogy ez a generáció már máshogyan éli az életét, sokan – talán saját rossz tapasztalataik miatt- még óvják is gyermekeiket a korai elköteleződéstől.

Fiatalságkultusz

A mai társadalomban a fiatalság érték, sokkal erőteljesebben megjelenő érték, mint korábban bármikor. Ráadásul ennek ellenpontozásaként az érett kor a „lejárt szavatosság” kategóriájába került (amin azért érdemes lenne változtatni!).  Az idősebb korhoz kapcsolódó értékek, mint a bölcsesség és élettapasztalat elismerése és megbecsülése érezhetően csökken és már az is kérdés, hogy mi tekinthető idős kornak? A munkaerő piacon gyakran már a 40-50 év is annak számít! Ha az életkor értékelése ilyen drasztikusan változik, akkor talán az sem meglepő, hogy egyre többen vágynak az örök fiatalságra, ami a mesehősnek Pán-Péternek megadatott!

Pán-Péter szindróma

Dan Kiley – amerikai pszichológus – a 80-as években írta le a Pán-Péter szindrómát, amely azóta még elterjedtebbé vált. A mesebeli Pán-Péter Sohaországban él és soha nem nő fel. A szerző azokra az életkoruk szerint már felnőtt emberekre alkalmazza ezt a kifejezést, akik kerülnek minden – a felnőttkorral járó – felelősségvállalást. Kerülik a tartós párkapcsolatokat, érzelmi életükben is infantilisek, impulzívak és én-központúak. Gyakran még 30 éves kor felett is a szülői házban élnek, vagy ha elköltöztek, akkor sem váltak le a gondoskodó, gyakran túlféltő szülőkről.

Bölcsebb, vagy csak idősebb?

Ismerjük a városi legendákat férfiakról, akik 40 éves korukig az édesanyjukkal éltek, majd hirtelen megnősültek és csodás, odaadó családapák és férjek lettek. Biztosan létezik ilyen is, akár férfiakról, akár nőkről beszélünk, csak még soha senki nem találkozott velük.

A korai zárással ellentétben az identitáskeresésre fordított hosszabb idő lehet előny, ha a személyiség valóban érettebbé válik ez idő alatt. Aki megismeri önmagát, saját igényeit és a párkapcsolatok terén is fejlettebb készségekre tesz szert, az bölcsebben, fejlett megküzdési készségek és letisztult értékrend birtokában kezdheti meg felnőtt életét. Ha azonban az elhúzódó „kamaszkor”  csak a rigolyák gyűjtéséről, az én-központú életmód természetessé válásáról, az alkalmazkodási igény és képesség csökkenéséről szól, akkor a hirtelen személyiség és életmódváltás  a mesék és mítoszok világában marad!

Lehetne a 30 az új 30?

Ha az „annyi idős vagy, amennyinek érzed magad” a gondolkodás rugalmasságára, játékosságára, vagy épp az élet szépségeinek felszabadult megélésére vonatkozik, akkor lehet a 30, sőt a 40, vagy az 50 is az új 20. Ha életmódról és a személyiség érettségéről beszélünk, akkor problémásabb ez a kérdés. A fejlődés szempontjából talán szerencsésebb minden életszakasz valós élményeit és kihívásait megélni, ami nem feltétlen jelenti ugyanazt, amit a szüleinknek jelentett ugyanannyi idős korukban. Amíg a testünket, beleértve a hormonháztartásunkat is, senki nem világosítja fel, hogy majd a 40 lesz az új 30, vagy az 50 az új 40, addig érdemesebb megélni a 30-at 30-nak– a maga teljességében – ami akár lehet egy új 30 is!

Kocsis Szilvia, tanácsadó szakpszichológus