Egy zsúfolt bevásárlóközpont kész rémálom, zavarják a hangos – vagy akár a halk, de folyamatos -zajok, azt sem érti, hogy egy étteremben miért kell szólnia a rádiónak? Bosszantja, ha sok dolgot kellene csinálnia egyszerre és rendszerint elsőként hagyja el baráti összejöveteleket, vagy munkahelyi bulikat? Lehet, hogy Ön is a szuperérzékeny emberek közé tartozik, ahogy – a vizsgálatok szerint – minden 5. ember.

Mi is a szuperérzékenység?

„Minden ember – független attól, hogy szuperérzékeny, vagy sem – akkor érzi magát a legjobban, ha nem is unatkozik, de izgalmi szintje sem túl magas. Az emberek jelentősen különböznek abban, hogy azonos helyzetekben és azonos ingerek hatására milyen mértékben fokozódik idegrendszerük izgalmi állapota.”(E.N. Aron). Ez a különbség alapvetően örökölt, velünk született jellemző – bár bizonyos környezeti hatások, főleg a korai életévekben befolyásolhatják. A szuperérzékeny emberek idegrendszere erősebben reagál a külső ingerekre, sőt jellemzően több ingert észlel a külvilágból. Ráadásul nemcsak a külső, hanem a belső ingerekkel is hasonló a helyzet, saját fizikai és érzelmi állapotait is erősebben éli meg a szuperérzékeny ember. Elaine N. Aron nevéhez fűződik a szuperérzékenység vizsgálata és bemutatása (bár természetesen korábban már mások is leírtak hasonlóakat, pl. Jung). Aron szerint az emberek közel 20%-a érintett, mely különbség már csecsemőkorban is megtalálható. Ezt a fokozott érzékenységet jellemzően korlátnak és sebezhetőségnek élik meg az érintettek, és a mai világban a környezet sem feltétlen érti meg, vagy tartja vonzónak ezt a jellemzőt. Aron munkásságának köszönhetően azonban komplexebb és kiegyensúlyozottabb képet kaphatunk a szuperérzékenységről.

Milyen egy szuperérzékeny ember?

Természetesen minden szuperérzékeny ember más és más, azonban vannak gyakran előforduló hasonlóságok. A szuperérzékeny emberek…

• fogékonyak mások hangulatára, érzelmi állapotára és jellemzően motiváltak arra, hogy támogatást, segítséget nyújtsanak másoknak.
• gyakran töprengenek saját érzelmi állapotaikon, élénk belső világ és képzelőerő jellemzi őket.
• lelkiismeretesség és felelősségvállalás jellemzi őket munkájukban és emberi kapcsolataikban egyaránt.
• jellemzően lassabban és megfontoltabban döntenek, elővigyázatosság és pontosság jellemzi őket.
• fogékonyak a szépség és a finomság iránt (ízek, illatok, látványok).

Ha csupán a fenti jellemzőket nézzük, akkor azt is gondolhatjuk, hogy a szuperérzékenység szuper tulajdonság, de azért – mint szinte mindennek – vannak kevésbé napfényes oldalai is. A szuperérzékeny emberek jellemzően gyorsan elfáradnak, ha sok inger éri őket. Ha ilyenkor nem tudnak pihenni, azaz csökkenteni az ingermennyiséget, akkor túlingerelt állapotban türelmetlenné, feszültté válnak. Sok esetben megfigyelhető, hogy nagyon magas követelményeket állítanak önmagukkal szemben, a kudarcokra érzékenyek, ezért önbizalmuk alacsony lehet (akkor is, ha magasan teljesítő, jó képességű emberek.) Az önértékelést a másság érzése is rontja. A szuperérzékeny emberek nagy része tisztában van azzal, hogy mások lazábbak, könnyedebbek, és többet bírnak, mint ők. Ráadásul a mai világban megjelenő felgyorsult tempó és ingerözön sem teszi számukra lehetővé, hogy mindig a legjobb formájukat nyújtsák. Mivel az érzékenység a negatívumok észlelésében is fokozott, így intenzívebben élik meg saját hiányosságaikat, vagy éppen a képzeletükben megjelenő negatív képeket, ami hajlamosíthat a szorongásra.

Szuperérzékenység és a pszichológiai immunrendszer

Aki az érintett 20%-ba tartozik, az önmaga is sokat tehet azért, hogy szuperérzékenységének a pozitív oldalait élhesse meg hangsúlyosan. Az ő esetükben még fontosabb szerepe lehet az önismeretnek és az önelfogadásnak. Aki ismeri és elfogadja saját működését, az törekedhet arra, hogy életét ennek megfelelően alakítsa, tudatosan megteremtse az optimális működéséhez szükséges feltételeket. Mit jelent ez a gyakorlatban: Pl. alaposabb tervezést a feladatok vállalásában, és az időbeosztásban, vagy éppen a fokozott megterhelést jelentő helyzetek után a szükséges pihenés beiktatását, a nemet mondás képességének fejlesztését, esetleg olyan társas kapcsolatok keresését, amelyekben a szuperérzékenység szégyenkezés nélkül felvállalható. Érdemes  figyelmet fordítani a pszichológiai immunrendszer javítására is, mely a fokozott, vagy tartós igénybevétel esetén is támaszt jelenthet. Az érzelmi és indulati kontroll erősítése és flexibilitásának javítása a fáradt pillanatokban is megóvhat a dühkitörésektől, az öntisztelet tudatos művelése átsegíthet az önértékelési válságokon,a kontrollérzés pedig biztonságot nyújthat a szorongást keltő, túlingerelt pillanatokban is. Sőt túlérzékenységnek, mint esélynek és lehetőségnek a megélése (ahelyett, hogy akadálynak, gátnak éreznék) már önmagában segítség lehet: „Nincs azonban nagyobb tévedés, mint magát ezt a túlzott érzékenységet beteges jellemvonásnak tekinteni. Ha valóban így lenne, az emberiség egynegyedét betegnek kellene tekintenünk.” írja Jung, aki maga is szuperérzékeny ember volt.

Felhasznált szakirodalom:

• Elaine N. Aron: Szuperérzékeny vagyok? 
• Ilse Sand: Szeresd önmagad

Kocsis Szilvia, tanácsadó szakpszichológus