Az elhízás az utóbbi három-négy évtizedben járványszerűen terjed, egyre gyorsuló dinamikával. Az 1980-as évek előtt az emberek többsége 20 és 40 éves kora közt alig – legfeljebb néhány kilót – hízott, ezzel szemben a 90-es években az amerikai felnőtt lakosság egyharmada túlsúlyos volt. Ez a trend sajnos már nem csak Amerikára jellemző, a világ egyre több pontján tapasztalnak hasonló folyamatokat a lakosság súlynövekedésében. Ennél még ijesztőbb az a tény, hogy már a felnőtt kor elérése előtt a gyermekek és a kamaszok körében is egyre több a túlsúlyos és elhízott fiatal.
A folyamat megállításához – szerencsés esetben visszafordításához – fontos lenne tisztában lenni az okokkal.
Feltételeznénk, hogy a testünk homeosztázisra törekszik, azaz viszonylag kis tartományon belül igyekszik tartani a testhőmérsékletet, vagy a vérnyomás, így ennek az elvnek érvényesülnie kellene az energiatartalékolásra is. Ha a testünk egyensúlyban tartaná az energiabevitelt (annyit ennénk, amennyire szükségünk van) és az energiafelhasználást (elégetné, amire nincs szükség), akkor nem változna jelentősen a testsúlyunk.
Az energiaszabályozáshoz szükséges hálózat irányító központja az agyban van, de a hálózat része a perifériás idegrendszer, az emésztőrendszer és a hormonrendszer is. Ez a bonyolult rendszer valóban próbál állandóságot teremteni, de sajnos a hatékonyságát erősen csökkenti a jutalmazó rendszer működése. Az étel – főleg bizonyos ételek – jutalmazó erővel bírnak, ami erős motivációt jelent a megszerzésükre és elfogyasztásukra. Ennek a folyamatnak fontos szerepe volt, a túlélés kulcsa volt azokban az időkben, amikor korlátozottan állt rendelkezésre az élelmiszer. Most azonban, amikor olyan könnyen juthatunk ételhez – sőt szinte folyamatosan érnek minket az evésre csábító ingerek – sajnos ez a jutalmazó rendszer az elhízást szolgálja. Ráadásul a legnagyobb jutalom értékkel rendelkező ételek – a fentiek alapján érthető módon – a magas kalóriatartalmú ételek, melyek a cukor, a zsír és a só bizonyos kombinációjából állnak. (Az egyszerűség kedvéért gondolhatunk egy szelet tortára, egy gyümölcsturmixra, vagy egy csokoládés fánkra.)
Azokban az országokban, ahol az elhízás egyre dominánsabban terjed, már régóta nincsenek éhínségek, az ételek változatos formája non-stop elérhető lépten nyomon. Úgy tűnik azonban a jutalmazó rendszer továbbra is arra motivál, hogy együk még több édes-zsíros finomságot, még ha a bennük rejlő kalóriákra semmi szükségünk sincs.
A vizsgálatok alapján sajnos egyértelmű, hogy önmagában az a tény, hogy ha a kívánatos, jutalomértékű étel korlátlan mértékben rendelkezésre áll sokak számára elegendő ahhoz, hogy napi kalóriaszükségletük másfél, akár kétszeresét magunkhoz vegyék. A vizsgálat egyes résztvevői esetében ez akár a napi 7000 kalóriát is elérte, de aki nem hisz a kutatásoknak, az megbizonyosodhat erről a tényről egy korlátlan ételfogyasztást lehetővé tevő étteremben, vagy szállodában!
A túltáplálkozás ördögi köre nagyon könnyen kialakul az inger-késztetés-jutalom-szokás láncolat egyenes út az elhízáshoz, és ilyen mértékű túlfogyasztást energiaszabályozó rendszerünk már képtelen a homeosztázis keretein belül tartani, aminek a következménye a testsúly növekedése.
Na de mi is ez inger-késztetés-jutalom-szokás láncolat? A folyamat hasonló, ahhoz, mint egy hisztis gyermek működése. Ha a szülők engednek a hisztinek és megkapja, amit szeretne, akkor legközelebb még erősebb hisztivel fogja követelni a jussát, a jutalmat és ha a szülő nem mond idejében nemet, akkor ez a viselkedés szokássá válik. Ezt hívhatjuk kondícionálásnak is, ami egy tanult viselkedés, jelen esetben ez pedig a jutalom miatt kialakuló kondícionált túlevés.
Az elhízáshoz vezető okok megismerése azért fontos, mert így a beavatkozás, a változtatás irányait és módszereit is pontosabban meg lehet határozni. Ahogy egy hisztis gyermeket is le lehet szoktatni erről a viselkedésről, úgy ezt a kondicionált kapcsolatot is meg lehet szüntetni, de minkét esetben embert próbáló feladattal nézünk szembe, amelyhez önmagában az akaraterő kevés. Az inger-késztetés-jutalom-szokás megszakításának módjairól egy következő cikkemben olvashat, de addig is egy egyszerű trükköt javaslok, ami önmagában is sokat javít a helyzeten. Az elv egyszerű: ha látom, akkor eszem. Ha jelen van az inger, akkor beindul a kör további lépéssora. Logikusan következik, hogy az inger eltávolítása már önmagában is segít a túltáplálkozás csökkentésében. Ha az asztalon van egy tálca pogácsa, ha a számítógépem mellé teszek egy bonbonos dobozt, vagy az autómban van egy zacskó cukor, akkor annak az esélye, hogy eszem is belőle elég nagy. Ha nincs a látóteremben kívánatos, jutalomértékkel kecsegtető étel, akkor a valódi éhség megjelenéséig nem érzek késztetést az evésre!
Az elhízáshoz vezető okokkal további cikkeimben ismerkedhet nemsokára!
Kocsis Szilvia, tanácsadó szakpszichológus
Súlycsökkentés másképp:
Súlyproblémákkal küzdőknek