„Hogy beszélsz te velem?” – Hányszor mondtuk ki, vagy csak gondoltuk – mert kimondani nem lehetett – ezt a kérdést, amikor valaki megalázóan, lenézően, sértőn, tiszteletlenül beszélt velünk, esetleg minősített, becsmérelt bennünket. Természetes igény, hogy emberi módon beszéljenek velünk, a kérdés csak az, hogy mi magunk megfelelünk-e ennek az elvárásnak!

Egyedül sem vagy magányos

Természetes folyamat, hogy beszélgetünk saját magunkkal, azaz zajlik bennünk egy belső beszéd, szavakká formáljuk a gondolatainkat, akkor is, amikor ehhez nincsen beszélgetőpartnerünk.  Gyermekeknél ez még teljesen nyíltan és hangosan zajlik, sőt fáradt felnőttekkel is megesik, hogy kimondják, amit csak maguknak akartak mondani. Ez a belső beszéd felnőtt korban azonban olyan természetes része az életünknek, hogy sokszor nem is vagyunk tisztában annak tartalmával, üzeneteivel. Azokkal az üzenetekkel, melyek komoly hatással bírnak érzelmeinkre és gondolatainkra, amelyek építhetik személyiségünket és önbizalmunkat, de rombolhatják is nap, mint nap!

Azok a fránya ANG-ok!

A belső beszédben nagyon sokszor jelennek meg automatikus gondolatok, olyan mondatok, amelyeket talán egészen kicsi gyermekként hallottunk. Ezek a mondatok lehetnek pozitív és negatív előjelűek is.  A negatív automatikus gondolatok az önértékelés és az önbizalom legalantasabb rombolói közé tartoznak (az ANG-okról korábbi cikkemben bővebben olvashat). Ma már köztudott és elfogadott, hogy ha egy gyermeket sokat szidnak, rendszeresen negatívan minősítenek, akkor az énképe is negatív lesz. Nincs ez máshogy felnőtt embereknél sem. Ha nap, mint nap szidjuk és minősítjük saját magunkat, akkor az egy idő után énképünk részévvé válik és alkalmatlan, semmirekellő, gyenge embernek tartjuk önmagunkat. Ismét a már megszokott 22-es csapdájával kerülünk szemben, a negatív énkép valóban kudarcokhoz vezet, sőt akadályozza azt is, hogy meglássuk, elhiggyük, átéljük a sikert.

Rágódók és a „mintha mi sem történt volna” típus

A konfliktushelyzetek és frusztrációk részei a mindennapoknak. Személyiség és helyzetfüggő, kit mennyire viselnek meg ezek az események. Sokan irigylik azokat, akik félvállról veszik a nehézséget, míg ennek ellenpólusa a rágódók széles tábora. A rágódás – a problémák újra és újra előhívása és továbbgondolása sokat ront az érzelmi állapotunkon és kevés hasznot hoz a megoldás szempontjából. Amikor a belső beszédünk tartalma a napokkal – gyakran évekkel – korábban történtekről, múltbéli sérelmekről szól az minden esetben az érzelmi állapot felidézésével is együtt jár. Érdemes és lehetséges megtanulni, hogyan állíthatjuk le ezeket a gondolatokat, erről bővebben itt olvashat. Veszélyes lehet azonban az ellenpólus is. Aki nem hajlandó „beszélni” a problémákról önmagával, úgy tesz,mintha mi sem történt volna, az esélyt sem ad magának a megoldásra, a belátásra, vagy arra, hogy tanuljon saját  hibáiból.

Egyszemélyes bíróság

Belső beszédünk gyakori témája egy-egy esemény, helyzet okainak megértése, ami valóban segítheti a tisztánlátást. A baj akkor van, amikor egyszemélyes bíróságot játszunk, amelyben a cél a „bűnös” megtalálása és önmagunk felmentése, tisztázása. Ha valaki elég hosszú időt tölt azzal, hogy megtalálja, ki a bűnös az életében történt eseményekért az egyrészt elszalasztja annak a lehetőségét, hogy szembenézzen saját felelősségével, vagy elfogadja, hogy bizonyos dolgok egyszerűen csak megtörténnek, anélkül, hogy valaki szándékosan, vagy rosszindulatúan előidézte volna őket. A másik veszélye az egyszemélyes bíróságnak a „hamis tanú” esete. Ha csak egy kicsit, de ismétlődően torzítjuk az eseményeket annak érdekében, hogy saját magunkat felmenthessük, akkor a végé olyan sikeresen átírjuk a történteket, hogy még magunk is hinni kezdünk benne.

Az önmagunkkal folytatott beszélgetés az önismeret fontos része lehet, de ha nem adjuk meg azt a tiszteletet és korrektséget önmagunknak, amit másoktól – joggal – elvárunk, akkor önsorsrontó módon támadjuk hátba önmagunkat nap, mint nap. Első lépésben egy egyszerű gondolatkísérlet segíthet abban, hogy javítsunk az önmagunkkal folytatott kommunikáció minőségén. Tegyük fel a kérdést magunknak, ha a barátunk lenne az adott helyzetben, akkor vele is így beszélnénk, neki is ezt és így mondanánk el? Egy baráti beszélgetés mégiscsak többet ér, mint becsmérlő, hamis szavakat hallgatni…

 Kocsis Szilvia, tanácsadó szakpszichológus