Mindannyiunk fejében vannak olyan gondolatok, melyek alapvetően befolyásolják döntéseinket és viselkedésünket. Ezek a gondolatok ráadásul nem pusztán gondolatok, erős érzelmi töltéssel bírnak és hatással vannak énképünkre, önértékelésünkre. Ráadásul ezen gondolatok némelyik korántsem racionális, nem támasztják alá tapasztalatok, mégis ragaszkodunk hozzájuk…akkor is, ha jelentősen rontják életminőségünket. Pszichológusként az alábbi pusztító gondolatokkal találkozom leggyakrabban:

1. Tökéletesnek kell lennem!

A listavezető egyértelműen a „tökéletesnek kell lennem” gondolat. A tökéletesség rögeszméjével persze több gond is van. Először is nehéz meghatározni, hogy ki  tökéletes, vagy mit tekintünk tökéletes teljesítménynek.  A legjobbnak lenni? Na de kihez képest? Ráadásul, ha időt és energiát fordítok arra, hogy valamiben a legjobb legyek, akkor ezt az időt valami mástól veszem el. Egy hétköznapi példát alapul véve: ha tökéletesen akarok teljesíteni a munkahelyemen, akkor kevesebb időm jut a magánéletemre, például az anya, vagy a feleség szerepre. A nap mindenkinek 24 órából áll, arról viszont dönthetek, hogy mi a fontos a számomra. Persze a tökéletesség még egy egy területen is megvalósíthatatlan, ráadásul értelmetlen célkitűzés. Ha elérem a „tökéletességet” – akármi legyen is az – akkor minden változás tökéletlenné tesz. A változás azonban elkerülhetetlen. Végül, ha még nem győztem meg a tökéletességre vágyókat: Ki szeretne egy tökéletes, hibátlan emberrel együtt élni? Csodálni lehet a tökéletességet, szeretni talán nehezebb.   

1. „Majd akkor, ha…”

Sok ember fejében él a gondolat, hogy akkor lesz boldog, akkor lesz elégedett, ha valamilyen feltétel teljesül. Ha megszerzem a diplomát, ha megtalálom életem párját, ha megszületik a gyermekem… Ezek mind lehetnek reális és valós vágyak, de az a gondolat, hogy addig nem lehetek boldog, nem érezhetem jól magam, már korántsem racionális. Eric Berne Sorskönyv c. könyvében ír erről, és gyermekkori gyökerekre vezeti vissza ezeket a gondolatokat, sorskönyveket. Sok esetben valóban a személyes múlt határozza meg ezeket a tévútra vivő gondolatokat, de a média üzenetei, az aktuális trendek is befolyásolják azt, hogy mit tartunk a boldogság zálogának. Sajnos a valóság az, hogy sokszor akkor sem jön el a várt boldogság (vagy nem az elvárt módon történik), amikor teljesül a feltétel, amit megszabtunk!

1. „Úgysem rajtam múlik!”

Az „úgysem rajtam múlik” alternatívája lehet még a „nem vagyok rá képes” és a „ha már eddig nem sikerült, ezután sem fog!” Saját korlátainknak és lehetőségeinek a belátása fontos része az önismeretnek, de ezek a mondatok sokszor olyan helyzetekben hangoznak el, ahol még kísérlet sem történt a megvalósításra. A tanult tehetetlenség egy olyan mentális állapot, amelyben úgy érezzük, hogy cselekedeteinknek és döntéseinknek nincsen hatása, ráadásul ezt a tényt a jövőre is kivetítjük (Martin Seligman pszichológus írta le először ezt az állapotot). A tanult tehetetlenség a reménytelenség és a passzivitás érzésével társul, így veszélyeztető tényező a depresszió kialakulására is.

1. „Ha beledöglök is!”

A minek fárasszam magam hiába, úgysem sikerül ellentéte a „ha beledöglök is” üzemmód. Ennek két tipikus esete van. Az egyik a makacs ragaszkodás egy kitűzött célhoz, feladathoz, amely azonban nem megvalósítható, vagy nyilvánvalóan látszik, hogy több áldozatot követel és több kárt okoz, mint a remélt nyereség. Ebben az esetben a cél rugalmas átalakítása, vagy más,hatékonyabb utak keresése lenne az indokolt. Ezt azonban a gyengeség jelének tartja az, akinek a makacs kitartás irányítja a viselkedését. Ilyen eset, amikor valaki „halálra dolgozza magát”, mert sok a munka és a kevés az idő, és ezen ok miatt egy pillanatra sem hajlandó megállni és végiggondolni, hogy vajon létezik-e más megoldás (avagy a favágó esete az életlen baltával, aki olyan lassan halad, hogy nincs ideje megélezni a baltát).

A másik változatban a „beledöglés” inkább demostratív. Itt fontos, hogy a környezet lássa, mi történik: akkor is kitakarítok, vasalok, főzök, füvet nyírok, miegymás, ha beledöglök! Bezzeg Ti! A működésmód egyszerű: kijelölök magam számára annyi feladatot, amennyi meghaladja a fizikai határaimat, majd bebizonyítom – látványosan –hogy  a lehetetlen is lehetséges.  Rendkívül káros stratégia, mert a tartós stressz, amit ez a hozzáállás okoz, valóban pusztítja a fizikai és a pszichés immunrendszert, ráadásul az emberi kapcsolatokat is erősen rombolja.

1. Miért mindig velem történik?

Sokan érzik úgy, hogy az életüket az egyre másra előforduló nehézségek és problémák nehezítik meg, teszik tönkre. Peches, szerencsétlen embernek tartják magukat és minden egyes nehézség csak tovább erősíti ezt a meggyőződést. Ráadásul nem komoly tragédiákról, súlyos betegségekről van szó, hanem az élet mindennapos „csínyeiről”. Késik a busz, dugó van, elromlott a mosógép…mindezen események bosszantóak ugyan, de az élet természetes velejárói, melyek felnagyítva és egymásra halmozva kétségbeejtőnek és elviselhetetlennek tűnnek.

A jóllét záloga azonban nem a problémamentes élet (mert olyan nem létezik), hanem a kreatív és konstruktív problémamegoldó képesség, a pszichológiai immunrendszer! Mérei Ferenc pszichológus gondolatát idézve:

„Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új  aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, amelyeket csak alulnézetből lehet látni.” (Mérei Ferenc, pszichológus, pedagógus, hálózatkutató)

Kocsis Szilvia, tanácsadó szakpszichológus