Mindenki számára ismerős a helyzet, amikor egy odavetett félmondatot, vagy egy ártatlan(nak tűnő) kérdést fájdalmasan bántónak érzett. Talán nem is az volt a baj, amit a partner mondott, hanem ahogyan mondta? És talán ismerősek a válaszok is – ha megfogalmazta rossz érzését az elhangzottakkal kapcsolatban -: „Hiszen én csak kérdeztem!” , „Hangsúlyokon nem fogok vitatkozni!”. Vajon kinek van igaza: jogosan bántódunk meg ártatlan megjegyzéseken?
Egy mondat négy jelentése
Egy rövid elméleti bevezető segíteni fog a megfejtésben. A kommunikáció sokkal több, mint információk közvetítése. A beszélő által elmondottak 4 síkon is értelmezhetőek a hallgató számára (F. Schultz von Thun):
- Hogyan kell értenem a tárgyi információt?
- Miféle ember a beszélő, milyen hangulatban van?
- Hogyan beszél velem, milyennek tart, milyen a köztünk lévő kapcsolat?
- Mit tegyek, gondoljak, érezzek, miután közölte azt velem?
Lássuk, mit is jelent ez a gyakorlatban! Amikor egy szülő ránéz az indulófélben lévő kamasz gyermekére, és azt mondja „Hideg van odakint!” ez a kamasz számára a következő jelentéseket hordozhatja a fentiek alapján:
- Hideg van odakint (ezt persze nyilván a kamasz is érzékelte)
- Az anyám folyton aggodalmaskodik!
- Felelőtlennek tart engem, aki nem tud önállóan jó döntéseket hozni.
- Azt szeretné, hogy húzzak sapkát, meg sálat, de csak azért sem fogok!
Így ha a kamasz – sapka és sál nélkül – távozik, bevágva az ajtót is maga után, akkor nyilvánvalóan nem a tárgyi információra reagál ilyen hevesen, hanem arra, amilyennek az értelmezése szerint őt tartja az anyja (felelőtlennek)!
Jogos, de szubjektív
A fentiek alapján nyilvánvalónak tűnhet, hogy bizony jogos lehet a megbántódás akkor is, ha a tárgyi információ semleges, mert a kommunikáció hordozhat olyan üzenetet, ami a hallgatóra vonatkozóan negatív, vagy éppen a két személy közti kapcsolatra vonatkozó része bántó. „Nem tudod, ki tette el az órámat?” – teszi fel a kérdést a férj és nem érti, hogy a felesége feje, miért kezd vörösödni. Tárgyi szinten egy egyszerű kérdés hangzott el, a feleség fejében azonban az üzenet kapcsolati szintje volt domináns és az „azt képzeli, hogy az anyja/házvezetőnője vagyok” gondolatra adta az indulati reakciót. Érdemes azonban észben tartani, hogy bár az üzenet valóban több síkon értelmezhető, a küldő szándéka és a hallgató értelmezése korántsem biztos, hogy egyezik. Ennél egy lépéssel tovább is mehetünk. Egyes emberek rendkívül érzékenyek az üzenetek egyes modalitásaira. Aki fokozott szenzitivitással rendelkezik az üzenet őt, vagy a kapcsolatot érintő oldalára, az gyakrabban bántódik meg, akár teljesen ártatlan mondatokon is. Így dekódolja az üzeneteket a (túl) szenzitív hallgató:
Üzenet Értelmezés
- De jól nézel ki ma! Miért, máskor rosszul nézek ki?
- Igazán szép idők van! Olyan ostobának tart, hogy csak az időjárásról lehet velem beszélgetni!
- A süteményed remek volt! Szóval a leves, meg a hús nem volt remek?
Azt természetesen mondanom sem kell, hogy ez a túlérzékenység mennyire megnehezíti a kommunikációt és milyen sok frusztrációt okoz mindkét fél számára!
Jogos, de nem kötelező!
Míg a túlérzékenység az egyik véglet, vannak, akik a legkevésbé sem fogékonyak a kommunikáció kapcsolati, vagy róluk szóló oldalára. Őket nehéz megbántani „ártatlan” megjegyzésekkel, ők ellenben gyakran bántanak meg másokat, mert nem érzékelik pontosan kimondott szavaik mögöttes tartalmait. Megbántódni ugyanakkor annak sem kötelező, aki fogja az üzenet összes jelentését, mert ez esetben az ő kezében van a helyzet kulcsa. Dönthet úgy, hogy egyszerűen a tárgyi információra reagál. Megteheti azt is, hogy a beszélőről von le következtetést (pl. rossz kedve van, azért fogalmazott így). Ha azonban ezek a megoldások nem megfelelőek és fontosnak érzi, hogy a kapcsolat ne szenvedje kárát a számára bántó megjegyzésnek, akkor akár beszélhet nyíltan az érzéseiről. Ez két okból is hasznos – bár nagyfokú önismeretet igényel. Egyrészt lehetőséget ad, hogy az esetleges félreértések tisztázódjanak, vagy ha nem félreértésről van szó, akkor a konfliktust lehet nyílttá tenni, ami esélyt teremthet annak megoldására is. Természetesen nem mindig és nem mindenkivel lehetséges ez a megoldás, de kipróbálni érdemes!
Kocsis Szilvia, tanácsadó szakpszichológus